2006. XV. évfolyam 1.szám |
BÉR ÉS MUNKA |
Viharos tél PápánAmikor felkerekedik és viharossá válik a szél - és erre az utóbbi időben egyre többször kerül sor kies vidékünkön - igencsak felkavarja a szemetet is, alig győzzük törülgetni a szemünket utána. Ami a pápai húsosokkal történt, ugyancsak sok szemetet hozott felszínre. December óta dúl ott a - saját dolgozókkal és a beszállítókkal együtt - több ezer család megélhetését kockáztató vihar, ami akkor tört ki, amikor bejelentették az üzem felszámolását. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy gyors és határozott felszámoló-biztos vette kézbe az irányítást, aki alig néhány napos kiesés után szinte mindjárt biztosítani tudta a termelés megszokott ütemét. Érthető módon két dolog volt nagyon fontos: egyrészt a zökkenőmentes termelés biztosításához szükséges folyamatos nyersanyagellátás, másrészt pedig az, hogy a termékek egyetlen napra se hiányozzanak az áruházak polcairól. Dr. Varga Jenő, a Pápai Hús Zrt. felszámolására kijelölt Vectigalis Zrt. elnök-igazgatója azonnal felvette a kapcsolatot a beszállító, mintegy 300 sertéstenyésztővel, s meggyőzte őket a beszállítás folytatására. Amint a központi és a helyi sajtóban megjelent nyilatkozatokból és interjúkból kitűnik, ehhez a felszámoló-biztos saját cége 500 millió forintos kezességet vállalt, s néhány banktól még hitelt is szerzett a sertésvásárlásra. Így december 14-én már megint annyi sertést vágtak Pápán, mint annak előtte. Ma már hetente 5000 sertést vágnak, de az is lehet, hogy ez a szám 6000-re emelkedik. Az üzletek polcairól pedig el sem tűntek a pápai hústermékek, mert a kritikus néhány napon a készletekből tudták biztosítani a szállítást, ami azóta a napi termelésből ismét zavartalan. Mindezekből arra lehetne következtetni, hogy Pápán a felszámolási eljárás ellenére minden rendjén van, hisz nem voltak elbocsátások, az 1360-as létszámával a Veszprém megyei város legjelentősebb munkáltatójánál, a Pápai Hús Zrt.-nél. A tervek szerint két év alatt úgy megerősödhet az üzem, hogy a felszámolás végeztével igazán tőkeerős új tulajdonost kaphat. Az emberek, amint azt Döbör János szakszervezeti elnök is megerősítette, ha nem is optimisták, de bizakodóak. Ám mindettől még nem tűnt el a felkavart szemét, ami a pápaiak esetében az egykori tulajdonos, a Carnex-csoport után ottmaradt és el kell seperni. Hiszen évi 22 milliárd forintos árbevétel mellett 2005-ben még 70 millió forintos nyereséget könyveltek el a cégnél, a felszámolási eljárás pedig 4,9 milliárdos adósságot talált. A gondok nagyságát jelzi, hogy információnk szerint a februári bérkifizetések körül nehézségek támadtak a cégnél, amely a Bérgarancia Alap igénybe vételével igyekezett teljesíteni a kötelezettségét. Illés Ferenc
VezércsereA nagy sakkjátszmák sokszor járnak vezércserével. Ez a művelet a pápaiak esetében sem maradhatott el. A kijelölt felszámoló-biztos, dr. Varga Jenő még januárban kijelentette, hogy a cég talpra állítását új menedzsmenttel képzeli el és a 2006-os mérleg elkészülte után február 6-tól új vezérigazgató kerül a Pápai Hús Zrt. élére. A változás megtörtént, Harangi Tibor, az eddigi vezérigazgató helyét Lóránth Tibor állatorvos, marketing-szakközgazdász, az 5M Marketing Iroda tulajdonos-ügyvezetője tölti be. |
elöző cikk | újság tartalomjegyzék | következő cikk |
rovatban vissza | rovat tartalomjegyzék | rovatban előre |