HÚSOS 2006. XV. évfolyam 1.szám
BÉR
ÉS
MUNKA

Négyéves terv a Gyulai Húskombinát átformálására

A magyar húsipar egésze nehéz időszakot él át, gyakorlatilag az egész ágazat veszteséges. Ebben a HAGE-Nagisz többségi tulajdonában lévő Gyulai Húskombinát Zrt. sem kivétel. Helyzete kettős: árbevételéhez mérten tavalyi vesztesége némiképp nagyobb, mint az ágazati átlag, ugyanakkor sok céggel szemben itt nincs szó sem csődhelyzetről, sem felszámolási eljárásról. Ruck János vezérigazgatóval, Bezdán János szakszervezeti vezetővel és Perjési Klára gyulai polgármesterrel, országgyűlési képviselővel jártuk körbe a kialakult helyzetet, miközben a cég vezetője felvázolta a Húsosnak a 2010-ig szóló kibontakozási és üzleti tervet.

Hol a haladási irány?

Különböző hírek keringenek a Gyulai Húskombinátról. A honi húságazat nehéz helyzetében ezek az olykor nem jó indulatú híresztelések a lehetségesnél rosszabb forgatókönyveket (is) előrevetítenek. Feltehetően kommunikációs zavar, hogy erre a tulajdonosi körből érkező nyilatkozatok egyes kijelentései is ráerősítenenek.

Variációk egy cégre

- A 2006. november végi igazgatósági ülésen öt lehetséges variációt vázolt fel a tulajdonos és a menedzsment a Gyulai Húskombinát jövőbeni helyzetéről, valamint arról, hogy milyen lépések várhatók az elkövetkezendő időszakban. Ezek mindegyike hátrányosan érintené a munkavállalókat, ám az egyik különösen. Ez összesen 150 dolgozó elbocsátásával számol. Hangsúlyozom, minderről nem született döntés, de ezt a forgatókönyvet felülírná Kovács Lajos igazgatósági elnöknek a Húsos legutóbbi, tavaly decemberi számában megjelent interjúja, amelyben nem zárta ki, hogy létszámcsökkentés akár 250-300 fős is lehet. S hogy nem véletlen elszólásról és nem az újságíró félreértéséről lehetett szó, azt erősíti, hogy később egy televíziónak ugyanezt nyilatkozta az igazgatóság első embere - mutatott rá a problémahalmaz egyik fontos elemére Bezdán János, a szakszervezeti tanács elnöke.

A húsüzem és sertéstartók helyzetéről nemrégiben az agrártárca egyik vezetőjével, Máhr András államtitkárral tárgyalt Perjési Klára gyulai polgármester, a térség országgyűlési képviselője (MSZP). A politikus lapunk kérdésére elmondta, tisztában van azzal, hogy a piacgazdaság keretei között alapvetően tulajdonosi kérdésről van szó. Mégis, az FVM figyelmét is szerette volna felhívni a gyulai élelmiszer-ipari cég nehéz helyzetére. Perjési Klára nagyon fontosnak tartja, hogy a gyulai márkanév és a gyulai hústermékek megmaradjanak. Érdeklődésünkre kifejtette, tudomása szerint technológiai korszerűsítés előtt áll a Gyulai Húskombinát, ami az előrelépés és a fenntartható fejlődés záloga a jövőre nézvést.

Múlt és jelen

Bezdán János lapunknak jelezte, hogy a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének (HDSZ) vezetői az ügyben Gráf József agrárminiszterrel szeretnének tárgyalni. A szakszervezeti vezető elmondta, nem ingyenpénzt szeretnének kérni a cégnek. Majd arra emlékeztetett, hogy az elmúlt időszakban a Román Gyula fémjelezte csoport, utóbb pedig a Pápai Húskombinát is segítséget kapott a további működéshez. Bezdán kifejtette, most kapacitása negyedén működik a kombinát, ám ez így hosszabb távon csak a veszteségek halmozódását, ekként a cég fekete jövőjét jelentheti. Ezért új irányokra, új célokra és új stratégiára van szükség. Vélekedése szerint a legutóbbi, megfogalmazása szerint drasztikus, mintegy 350 fős elbocsátás megmutatta, hogy a veszteségek megszüntetésének nem ez az útja. Arról nem beszélve, hogy ezzel a dolgozók már meghozták a cégért az áldozatot.

Bezdán János szerint elvileg egy ideális tulajdonosa van a HAGE-Nagisz személyében Gyulának, amely termőföldekkel, élőállattal és takarmánykeverői háttérrel rendelkezik, mégis évről évre veszteséges a cég. Meglátása szerint jó volna egyszer összegezni, hogy az elmúlt tíz évben milyen tulajdonos volt a HAGE-Nagisz, sorra venni a meghozott döntéseket, és azok eredményeit vagy eredménytelenségét. Bezdán János hangsúlyozta: az ágazat egésze veszteséges, de ezeket az időket túl kell élni, ám ehhez jobb tulajdonosi finanszírozás kellene. A szakszervezeti vezető elképzelhetetlennek tartja, hogy majd' 140 éves hagyományokra visszatekintő cég világhírű termékei, és márkaneve eltűnjön.

A tervezett jövő

Az utóbbi években nehéz piaci, gazdasági és pénzügyi helyzetbe került a Gyulai Húskombinát. Koncentrált piaci környezet alakult ki körülötte, a versenytársak egy része termelési nagyságrendjét és pénzügyi lehetőségeit tekintve jóval nagyobb. Ebből indult ki a 2005. őszén a cég élére kinevezett Ruck János vezérigazgató, aki szerint az a lehetőség áll a Gyulai Húskombinát előtt, hogy közepes nagyságrendű cégként megtalálja a helyét.

Ezért reorganizációs tervet dolgoztak ki, hogy az új helyzethez igazítsák a céget. Ennek részeként a 2006-os esztendő a stabilitás megteremetésének időszaka lett volna. Ezt azonban keresztülhúzta az élőállat felvásárlási árának 20-30 százalékos drágulása, ami 750 millió forintos pluszkiadást jelentett. Tovább nehezítette a helyzetet, hogy a forint-euró árfolyam kedvezőtlenné vált, miközben a hatalmas piaci versenyben a szükséges áremelési igényüket nem tudták érvényesíteni. A reorganizációs terv további lépései közé tartozott volna a gyártási technológiai korszerűsítése és a termelési infrastruktúra hatékonyabbá tétele. Közben gondként nehezedett a Gyulai Húskombinátra, hogy az elmúlt években elmaradt a termékfejlesztés és a csomagolástechnikában sem sikerült előrelépni.

- Nem öröm kimondani, de a mai gazdasági és piaci körülmények között az a realitás, hogy ez a cég nem sorolható a nagy zászlóshajók közé. Ezért az elkövetkezendő évek legfontosabb feladata, hogy a céget mindenestül a piacon elfoglalt helyéhez formáljuk át, annak igényével, hogy még nagyon sokáig piaci szereplő maradjon - hangsúlyozta Ruck János.

Ezzel együtt egy négyéves, 2007-2010-ig tartó üzleti tervet vázolt fel lapunknak. Ennek lényege a termékszerzet valamelyes szűkítése mellett annak modernizációja. Ez együtt járhat bizonyos üzemcsarnokok áthelyezésével, esetleges átalakításával, valamint létszám- leépítéssel. De ennek nagyságrendje kisebb lesz az egyes korábbi hírekben szereplőnél, és ez nem csak a fizikai állományt fogja érinteni. Ennek fényében a 2007. év, csökkenő veszteség mellett, az átépítés éve lesz. 2008-ra a legfontosabb átalakítások megtörténnek, és emellett szerény nyereség szerepel a tervekben. 2009 és 2010 pedig ennél jelentősebb előrelépést sejtet az eredményes gazdálkodás terén, amelynek hátterében egy átformált, hatékony és ütőképes üzem áll. Ugyanakkor a tulajdonos nem mondott le arról, hogy az elkövetkező években érdemi befektető társat vonjon be a Gyulai Húskombinát működtetésébe.

Bod Tamás