Egységben (volna) az erő

A reális helyzettel kell szembenézni

Az Élelmezésipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége (ÉDOSZ) szakszervezeti titkárainak szeptemberi balatonfüredi találkozóján ismét napirendre került az érdekképviseletek egységesülésének gondolata. Ahogyan évek óta, úgy a felvetés most is csak elmélet maradt.

Működőképesség

Golhovics Gábor, a Pick Szeged szakszervezeti titkára azt mondja: az élelmiszeripari szakszervezetek hatékonyabban működnének és erősebbek volnának, ha összefognának. Azt ugyanakkor a szegedi érdekképviselet vezetője is elismeri: maga sem adna föl tagjainak kiváltságaiból. A rövidtávú érdekek több helyen szembekerültek a hosszabbtávú lehetőségekkel, ezért azután minden marad a régiben.

- Nincs más út, mint az összefogásé. Ezt ma még halogathatjuk, ám egyszer eljön az idő, hogy be kell ismerni azt, együtt többet érhetünk el, mint külön-külön - indokolta Golhovics Gábor, a Pick szakszervezeti vezetője azon felvetését, amely szerint ki kellene dolgozni az élelmiszeripari érdekképviseletek egységesülésének működőképes formáját.

Az egykoron egységes szakszervezet a rendszerváltás után ágazataira bomlott, azóta vissza- visszatérő téma az újbóli összefogás. Az ÉDOSZ-nak ma hat tagja van: az édesipari, a húsipari, a konzervipari, a növényolaj-ipari, a sütőipari, valamint a több tagozatot - bor-, cukor-, sör-, szesz-, tej-, üdítő- és dohányipart, valamint tanintézeteket - tömörítő élelmiszeripari szakszervezet. Bár az összefogás intézményesített formái időről-időre napirendre kerülnek, a tagszervezetek mind a mai napig önállóan működnek.

- Azt kellene eggyel magasabb szinten megvalósítani, amit az élelmiszeripari dolgozók a tagozatrendszerben már véghezvittek - mondja Golhovics Gábor, aki az egységesülés lehetséges előnyei között mindenekelőtt a spórolást említi. Meglátása szerint a szakszervezetek hatékonyabban működhetnének, ha egyes funkciókat - könyvelést, jogi tanácsadást, oktatásszervezést, háttéranyagok kidolgozását - közösen végeznék. A hatékonyság növelésével meg lehetne szüntetni a párhuzamosságokat, az ekként tehermentesülő munkatársak pedig olyan feladatokat - tagtoborzás, rendezvényszervezés, tagsegítő szolgálat - is elláthatnának, amelyre most nincs vagy kicsi a kapacitás.

Eltérő helyzetek

Bár az egyértelmű, s logikus álláspont, hogy egy nagyobb embertömeget maga mögött tudó szakszervezeti tömörülés erősebben léphetne fel az érdekérvényesítésben, ám ennek működőképességét a gyakorlatban számos tényező nehezíti. Egyrészt minden szakszervezetnek megvan az elmúlt másfél évtizedben kialakult tárgyalási stratégiája, metodikája, amelyet a munkaadókkal való egyezkedésben alkalmaz. Ez teljesen eltérő azoknál, akik óriáscégek menedzsmentjeivel tárgyalnak, mint akik szétaprózott, kis üzemekben próbálnak tenni a tagjaik érdekében. A tagdíjak sem azonosak, egy vagyonközösséggel is járó összefonódásnak pedig előfeltétele volna az arányos teherviselés is.

Nemhogy az egységesülésben, a részfeladatokban való összefogásban sem tudtak megegyezni. Minden tag csak akkor érdekelt az egységesítésben, ha általa nem kerül rosszabb helyzetbe: a hosszú távú érdekekért senki sem áldoz rövid távon. Leginkább azzal indokolnak: a tagsággal nehéz lenne elfogadtatni, hogy egy több éves távlatban kilátásba helyezett cél érdekében csökken az iskolakezdési támogatás vagy a karácsonyi juttatás. A munkahelyek bizonytalansága közepette mindenki a jelenben igyekszik megszerezni mindent, amire lehetősége adódik. Egyébként is az a jellemző: a tagok elvárják azt, hogy a befizetett tagdíj nagyobb része valamilyen juttatás formájában visszakerüljön a pénztárcájukba.

- Kényes pont az együttműködésben az is, mi legyen a szakszervezetek még meglévő vagyonával, az ingatlanokkal, az üdülőkkel. A húsipari szakszervezet például vásárolt az Édosz-tól és más ágazattól is ingatlant. Nehezen volna védhető a tagjaink felé, hogy az egyszer általunk már kifizetett ingatlant most bedobjuk a közösbe akkor, amikor az eladó mára valószínűleg felélte az összeget, amit tőlünk kapott - villant fel egy újabb együttműködést nehezítő érvet Golhovics Gábor.

Hogyan finanszírozható?

Az élelmiszeripar átalakulása az egyik ágazatot kevésbé sújtotta, mint a másikat, a szervezettség sem egységes. Ebből következően a szakszervezetek különböző anyagi háttérrel rendelkeznek, elvárják, hogy a közösbe adott vagyonukért cserébe döntési kompetenciát kapjanak. Viszont a kisebbek, szegényebbek sem akarnak alárendelt szerepbe kerülni. A konfliktust mindezidáig nem sikerült feloldani. Marad a kérdés: hogyan finanszírozható az együttműködés? Felvetésünkre Golhovics Gábor nem rejti véka alá: az egységesülést mindemellett személyi kérdések is gátolják. Senki sem szeretne veszíteni befolyásából, kompetenciájából, juttatásaiból.

A kilátásokról Golhovics Gábor azt mondja: akkor látja esélyét annak, hogy érdemi előrelépés következzen be a szakszervezeti sorok szorosabbra zárásában, ha a szövetség mindenki által elfogadható és finanszírozható új struktúrát, szervezeti felépítést dolgoz ki. Úgy fogalmaz: csak olyan együttműködési formába szabad belevágni, amelyet a tagszervezetek elfogadnak, a tagság támogat, s összességében a mainál tisztább helyzetet eredményez. A reális helyzettel kell szembenézni! Olyan összefogásnak nincs értelme, amelyben a tagok viszonyát konfliktusok terhelik, s egymás erősítése helyett a belső viszályok nyomán gyengülne az érdekképviselet hatékonysága, akcióképessége.