A húsipar és a szakszervezet jövőjét az Európai Unióval közösen írjuk

A Húsos újság októberi számában visszatekintés, írásos beszámoló jelent meg a két kongresszus között végzett érdekvédelmi munkáról. Kapuvári József szóbeli kiegészítést fűzött a közreadott megállapításokhoz.

Az elnök anélkül, hogy megismételte volna az írásos anyag megállapításait, inkább értelmezte, elemezte azt, kiemelve a legsúlyosabb problémákat, a legidőszerűbb tennivalókat. Mindenekelőtt köszöntötte a megválasztott szakszervezeti tisztségviselőket és kifejezte jókívánságait. Hangsúlyozta: szakszervezeti tisztséget vállalni és viselni nem népszerű feladat az új kapitalizmus viszonyai között. Hitvallásunk az - monda - hogy ott kell lennünk, ahol a tagság él és dolgozik.

Minthogy az Európai Unió tagjai lettünk, agrárügyekben a helyzetünket befolyásoló legfontosabb döntések ma már Brüsszelben születnek, de nagy szerepe van a Világkereskedelmi Szervezetnek (a WTO-nak) is. Arra kell felkészülni, hogy egy nyitottabb, liberálisabb világpiacon kell majd helytállni. Uniós tagságunk másfél éve után úgy tűnik, hogy a magyar húsipar egyik nagy vesztese a belépésnek. Megszűntek a támogatások, az elmúlt évben alig volt nyereséges vállalat.

Ahhoz, hogy a húsipari ágazatnak tartós jövője legyen, szükséges lenne - a belföldi piaci pozíciók megőrzése mellett - a külpiacok megtartása, illetve részarányának jelentős növelése. A belföldi piaci pozíció javításához vissza kellene szorítani a feketeforgalmazást, a jelenlegi 20-25 százalékról minimum néhány százalékra. Szükség lenne a magyar piac, a magyar termék hatékonyabb védelmére. A is kívánatos, hogy az élelmiszeripart, annak érdekképviseleteit súlyának megfelelően kezeljék, s érdemi párbeszéd folyjék. Az élelmiszeripar mostohagyerek a szaktárca politikájában, de nem szabad belenyugodni, hogy az is maradjon.

Bonyolult világban élünk. Az Európai Unióhoz történő csatlakozással jelentősen megváltozott a világ körülöttünk. Négy évvel ezelőtt úgy fogalmaztunk, hogy a belépés előtt részletesebb tájékoztatásra, intenzívebb felkészítésre lenne szükség (például hatástanulmányokra), hogy számolhassunk a következményekkel is. Az alaposabb felkészítés azonban elmaradt, most ennek hiányát szenvedjük meg.

Érzékeny, nagy kérdés - bennünket is érint - a mezőgazdasági támogatások átalakítása. Arról van szó konkrétan, hogy a magyar mezőgazdasági termelő jelenleg csak kis hányadát kapja annak a támogatásnak, amihez hozzájutnak a nyugati versenytársak. S mire kiegyenlítődnének a támogatási viszonyok, addig ezek nagy részben megszűnnek, amennyiben az új elképzelések teret nyernek.

Kapuvári József kitért a mostanában sokat emlegetett versenyképesség problémakörére is. Ezen a téren ugyanis egyfajta egyoldalúság tapasztalható. Az Unió vezető politikusainak egy része csak a versenyképesség aspektusait és az ehhez szükséges intézkedéseket (hosszabb munkaidő, rugalmasabb munkaidő beosztás, nagyobb munkaerő mobilitás, stb.) hangsúlyozzák; elfeledkezve arról, hogy a versenyképességnek van egy szociális dimenziója is. Erre azért is emlékeztetni kell, mert az elfogadott lisszaboni stratégiában a szociális Európa versenyképessége szerepel.

Az előadó rámutatott arra: a világban folyó gazdasági versenyben azon országoknak és gazdaságoknak lesz esélye, akik specializált, jelentős részben szellemi értékeket tartalmazó termékeket, termelési struktúrákat tudnak létrehozni. A tudáshálózatoké a jövő. A cégek versenyében azok maradnak fenn, akik megtalálják a piaci réseket, de ebben őket a kormányoknak, az államoknak, az uniónak támogatniuk kell.

Mit jelent mindez a szakszervezetek számára? Ragaszkodhatunk ugyan a sok nyersanyagot tartalmazó, kis képzettséget igénylő termeléshez, munkakörökhöz, de ez alacsony béreket, versenyképtelenséget, előbb-utóbb megszűnő munkahelyeket jelent. A szakszervezeteknek is a képzésre, a tudásra és ennek megszerzésére kell ösztönözniük a munkavállalókat; természetesen úgy, hogy minden eszközzel segítjük a pályamódosításokat, a váltásokat.

Ehhez azonban a szakszervezeteknek is át kell alakulniuk. Hogyan, milyen irányba? A szakszervezeti képzésnek prioritást kell kapnia. A szakszervezeti struktúrákat is hozzá kell igazítani a megváltozott gazdasági viszonyokhoz. Tudomásul kell venni, hogy a szakszervezeti munka is szakma. Erre is fel kell készülni: képzéssel, létszámmal, megfelelő független struktúrával. Az utóbbi évek tapasztalata azt bizonyította, hogy bizonyos helyzetekben az úgynevezett alapszervezeti önállóság a munkavállalók számára nem előny, hanem hátrány.

A régi EU-országok szakszervezeteinek tapasztalata, hogy a mi struktúráinkat megismerő tőke megpróbálja ezt a számára kedvező "egy vállalat - egy partner" szerveződési elvet hátrányukra rájuk kényszeríteni. A tizenötök szakszervezetei nem kívánnak miattunk lemondani a szakágazati, esetenként országos megállapodásokról, az elért szociális vívmányokról, a szociális párbeszédről. Ezt mutatják az elmúlt hetek nyugat-európai sztrájkjai is. Ebből esetenként feszültség is támad közöttünk.

Kapuvári József azzal zárta szóbeli kiegészítőjét: ha a húsipar jövőjéről beszélünk, akkor ebben a közös töprengésben a szakszervezeti jövőnek is szerepelnie kell.

Keretes