HÚSOS 2005. XIII.évfolyam 3.szám
KITEKINTÉS

Közös érdekek képviseletében

A fogyasztói társadalom érdekében tevékenykedik az országos tanácsadói hálózattal rendelkező, több mint két évtizedes múltra visszatekintő, közhasznú, nonprofit civil szervezet, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE). A sokszor emlegetett fogyasztóvédelem kiváló képviselője Garai István, az egyesület ügyvezető elnöke, aki tagja az Európa Parlament gazdasági és szociális bizottságának.

A fogyasztóvédelmi törvény az állam és a helyi önkormányzatok feladatává teszi, hogy támogassák a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezetek munkáját; segítsék érdekfeltáró, érdekegyeztető funkciójuk ellátását. Az OFE tevékenysége szerteágazó, évente több mint százezren vesznek részt lakossági fórumaikon; országszerte megtalálható 35 tanácsadó irodájukban szakértők, jogászok segítenek a hozzájuk fordulók problémáinak megoldásában.

Garai István, aki a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége elnöki tisztét is betölti, elmondta, hogy az idei március 15-én százhúsz országban ünnepelték meg a fogyasztóvédelmi világnapot. Nálunk harminc város több tucat rendezvényén és országos fogyasztóvédelmi konferencián volt szó a vásárlókat megillető jogokról, és azok érvényesítéséről. Az OFE tagja a Fogyasztóvédelmi Világszervezetnek; képviselői részt vesznek a hazai törvény-előkészítés folyamatában, a különböző terméktanácsokban, így a húsipari ágazatban is a fogyasztókat érintő, minőségi kérdések rendezésében.

A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség közreműködésével szakmapolitikai konferenciákat rendeznek. Sokirányú információs rendszert működtetnek, melyben meghatározó szerepe van a "Kosár" címmel, tizenegyezer példányban havonta megjelenő, színes tesztmagazinnak. Az utóbbi hónapokban száz közgazdasági, kereskedelmi szakirányú középiskolában ismertették meg a fiatalokkal a hirdetésmentes magazin célkitűzéseit. Ősszel fogyasztóvédelmi és uniós-alapismereteket tartalmazó könyvet jelentetnek meg és juttatnak el 35 ezer 11. évfolyamú diáknak, s megküldik a parlamenti képviselőknek is.

Garai István elmondta, hogy évente mintegy l5o millió forinttal gazdálkodhatnak Hatvanöt profi tanácsadójukat folyamatosan továbbképzik, jogászaik az EU-s irányelveket "magyarosítják" és lakossági, érdekképviseleti fórumokon ismertetik a fogyasztókra vonatkozó ismereteket. A különböző szakmai testületekben, bizottságokban sok esetben delegáltjaik jelentik a "mérleg nyelvét" a kereskedők és a gyártók között. Ma már jogszabály írja elő, hogy az előre csomagolt termékekre rá kell írni a kilós egységárat, hogy a fogyasztó össze tudja hasonlítani a különböző gyártók tényleges árait. A szakszervezetek és a fogyasztóvédők közös érdeke, hogy jó minőségű termékekért, tisztes bérekért lobbizzanak, a termékeket előállító dolgozók érdekvédelme, képviselete biztosított legyen.

A fogyasztóvédők célja, hogy az összefogás erejével mérsékeljék a vásárlók kiszolgáltatottságát. Az OFE kapcsolatot tart a nagycsaládosok egyesületével, a nyugdíjas társaságokkal, a helyi önkormányzatokkal, az országszerte működő békéltető testületek tagjaival. Segítik a jótállási igények érvényesítését, kapcsolat tartanak a megyékben működő civil szervezetek szövetségével. A szakszervezetek társadalmi szerepének növelése érdekében egyre erőteljesebb az igény a kétféle érdekvédelem együttműködésére. Erre mindkét oldalon tapasztalható törekvés.

Gregor Pál