2005. XIII.évfolyam 3.szám |
SZAK- SZERVEZETI ÉLET |
Egy látogatás BrüsszelbenAz Európai Szakszervezeti Szövetség szervezésében Brüsszelben a 25 EU-s ország szakszervezeti képviselői részvételével demonstrációt tartottak "Védjük meg az európai szociális jogokat" jelszóval. Mintegy százezren vettek részt a tüntetésen a brüsszeli Déli pályaudvartól az Északiig tartó sugárúton, transzparensekkel, táblákkal, zászlókkal. Harsányan skandáltak megálljt a bérek visszaszorítására irányuló törekvésekre, biztos munkát és munkahelyet követelve, tiltakozva az un. Bolkestein direktíva ellen. Közöttük voltak a magyar szakszervezetek képviselői is, Pataki Péter, az MSZOSZ alelnöke vezetésével. Az ÉDOSZ l3 tagú küldöttségét Kapuvári József vezette, a Húsipari Dolgozók Szakszervezetét a Gyulai Húskombinát, a Pick Szeged, a kaposvári Kométa és a Délhús Rt. két-két tisztségviselője képviselte. Többen most látogattak először Brüsszelbe. A három napos brüsszeli utazás és tiltakozó akció tapasztalatairól Tóth Ferenc, a Délhús Rt. szb-elnöke, az ÉDOSZ és a HDSZ elnökségi tagja elmondta, hogy a szakszervezeti szövetségek zászlói alatt felvonuló csoportjukat lelkes tapssal köszöntötték az útmentén álló helybeliek. Szívélyesek voltak a holland, belga, francia és más országbeli szakszervezeti kollegák is, szép élményt jelentett a közös felvonulás. A tüntetés vezérszónoka az Európai Szakszervezeti Szövetség főtitkára volt, majd a részvevő országok több képviselője fejezte ki tiltakozását a munkavállalókat hátrányosan érintő tervezett intézkedések ellen. Másnap Kósáné Kovács Magda EU-képviselő titkárságának intézkedése jóvoltából megtekinthették az Európai Parlament épületét, szót válthattak magyar képviselőkkel. Információt kaptak arról, hogy a lisszaboni stratégia megvalósítása során a szociális célok gyengülni látszanak, különösen az innováció, a versenyképesség tekintetében nő a hátrány. Európa munkahelyeket veszít, a gazdasági növekedés lassul, a nagy munkaadó cégek sorra vonulnak ki és helyezik át tevékenységüket olyan EU-országokba, ahol olcsóbb a munkaerő, a szociális és környezeti előírások kevésbé szigorúak, a fogyasztóvédelem kevésbé fejlett. Tóth Ferenc elmondta, hogy a városnézést követően szombat este a magyar küldöttek közös vacsorán vettek részt és vasárnap repülőgéppel indultak vissza Budapestre. Az már a következő hét eseménye volt, hogy az EU-országok állam- kormányfőinek soros találkozóján - sokan úgy vélik, hogy a százezres tüntetés hatására - átdolgozásra visszaadták a Bolkestein doktrína tervezetét. Mindezt bizonyára a demonstráció minden részvevője jó érzéssel vette tudomásul. G.P.
|
elöző cikk | újság tartalomjegyzék | következő cikk |
rovat tartalomjegyzék | rovatban előre |