Elvek és valóság

Visszakozás a csatlakozás finisében

Az Európai Unióban a személyek szabad mozgása, a szabad munkavállalás kérdése a csatlakozás finisében nagy súllyal szerepelt a médiában, miután egyes tagországok sorra jelentettek be korlátozásokat a csatlakozó országokból érkező munkavállalók alkalmazását illetően.

Az elvek szintjén tudni kell, hogy a Maastrichti Szerződés alapjoggá tette az Unió minden polgárára vonatkozó mozgásszabadságot, gazdasági aktivitástól függetlenül. Ennek értelmében létrehozta az uniós állampolgárság intézményét és annak alapelemévé tette a szabad mozgás jogát. Az EU tagállamok állampolgárainak alapjoga, hogy szabadon, korlátozás nélkül léphetik át a tagállamok közötti határokat.

A gazdaságilag aktív, kereső tevékenységet folytató személyek szabad mozgása három csoportra terjed ki:

• az önfoglalkoztatókra, szabadfoglalkozásúakra - önálló tevékenységet folytatók - a letelepedés szabadsága;
• a munkavállalókra - mások által foglalkoztatottak - a munkaerő szabad áramlása;
• a szolgáltatást nyújtókra a szolgáltatások szabad áramlása vonatkozik.

A diszkrimináció tilalma alapján a más tagállamok munkavállalói, vállalkozói az adott tagállam munkavállalóival, vállalkozóival azonos jogot élveznek, azaz őket a honos személyekhez hasonlóan kezelik.

Az önálló tevékenységet folytatókat megilleti a letelepedés szabadsága, ami alapján bármely tagállamban jogosultak önálló tevékenységbe kezdeni, azt folytatni, vállalkozást alapítani, azokat irányítani, vezetni, az adott tagállamban a helyiekre érvényes rendelkezések alapján. A közösségi jog alapján az önálló tevékenységet folytatók körébe a szabadfoglalkozásúak mellett a szolgáltatásokat nyújtó vállalkozók is beletartoznak, így a letelepedési szabadság nem választható el élesen a szolgáltatások szabad nyújtásától.

A munkavállalók szabad mozgása

A munkavállalók szabad mozgásának alapvető jogait az EK Szerződés határozza meg, melyek a következők:

• állásajánlat elfogadásának joga egy másik tagállamban;
• munkavállalás, álláskeresés céljából történő szabad mozgás joga;
• más tagállamban való tartózkodás joga munkavállalás céljából;
• munkaviszony megszűnését követően a fogadó ország területén maradás joga (a közösségi keretjogszabályok feltételei szerint);
• házastárs és 21 éven aluli eltartott gyerek/ek magával vitelének joga
• a korábban a tagállamokban szerzett társadalombiztosítási jogosultságok "magával vitele"- ezek nemcsak a munkavállalót, de családtagjait is megilletik.

Ezek az általános elvek, jogok, melyek az Európai Unió bővítés előtti 15 tagállamának állampolgáraira vonatkoznak. A csatlakozási folyamat során azonban egyre inkább megfigyelhetővé vált, hogy a 15 tagállamban - eltérő intenzitással ugyan - félelmek ébredtek az új tagországokból várható "veszélyekkel" szemben. A jelentős bér- és jövedelem különbségek, az életszínvonal terén tapasztalható lemaradás, az egyes csatlakozó országok magas munkanélkülisége miatt behúzták a fékeket. Sajnálatos, hogy ezen objektív tényekre politikai erők "rájátszanak" és pártpolitikai, nemzeti érdekből sokszor szítják az újonnan jövők elleni hangulatot, s ebben a foglalkoztatási problémák, a szociális dömpingtől való félelem miatt esetenként szakszervezetek is szerepet kaptak. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy a csatlakozási tárgyalások során a tizenöt tagállam a munkavállalás szabadságát illetően a közösségi jog alkalmazásának időleges - átmeneti - felfüggesztését kérte, melyet a Csatlakozási szerződés megenged.

A derogáció értelmében a munkavállalás szabadságát illetően az új tagállamok állampolgáraira a csatlakozást követő átmeneti időszakban a 15 tagállam nem a közösségi jogot, hanem nemzeti szabályozást alkalmaz. A csatlakozási szerződésben rögzítettek értelmében az átmeneti időszak maximum hét évig tarthat, három szakaszra bontva. Ezen időszak során a bővítés előtti 15 tagállam - és az Európai Gazdasági Térség nem EU-s tagországai (Norvégia, Izland és Liechtenstein)- a magyar állampolgárok munkavállalását továbbra is feltételekhez köthetik.

Az MSZOSZ és a többi magyar szakszervezet a csatlakozási folyamat során végig hangoztatta, hogy az unió négy alapszabadságát csak azok egységében tartja elfogadhatónak. Az áruk, a tőke, a szolgáltatások és a munkaerő korlátozások nélküli szabad áramlása biztosítja a közös, egységes piac hatékony működését. A közember, a munkavállaló a személyéhez közvetlenül kötődő, a mindennapokban megélhető szabadságként a személyek szabad mozgását - annak lehetőségét - tartja. Ezért alapvetően diszkriminatív intézkedésként éli meg a "negyedik szabadság" bármiféle korlátozását. Az MSZOSZ ennek szellemében lépett fel az európai szakszervezeti fórumokon, partnerszervezeteinél, csakúgy, mint a tárgyalásokat folytató feleknél a korlátozások elvetése érdekében. Az utóbbi hónapok fejleményei azonban azt mutatják, hogy a szakszervezeteknek is folytatni kell a küzdelmet az elvek valóra váltásáért.