HÚSOS 2003. XI.évfolyam 4.szám
SZAK-
SZERVEZETI
ÉLET

Sokban van a piacra kerülés

Vasban késik a béremelés

Nagyot változott a világ az elmúlt két év során a szombathelyi Vasi Hús Kft. háza táján. Az akkori létbizonytalansággal szemben most nem kell félni a leépítéstől. Van munka, a cég termékei egyre ismertebbekké válnak a kereskedelem hűtőpultjain és a fogyasztók asztalain is. Ez pedig közvetlen kihatással van a különböző munkahelyeken tapasztalható hangulatra, a munkakedvre.

Dominicsné (balról) a HDSZ ügyvői értekezletén

Dominics Istvánné, a mindenki által Tündének szólított szakszervezeti bizottsági elnök is nagyobb kedvvel válaszol az újságírói kérdésekre, bár - amint mindjárt az elején megjegyezte - még mindig bőven akadnak gondok. Mert valóban van munka, ráadásul most nem kell máshonnan hozott, előkészített nyersanyagot feldolgozni, mert van helyben vágás, a vasi termékek ismertsége is egyre szélesebb körű, de a piacra kerülésnek nagyok a költségei, s így egyelőre nem lehet számítani béremelésre. Pedig az emberek költségei egyre növekednek, az egyszerű megélhetés is sokkal többe kerül, mint egy-két éve. A tavaly év eleje óta nem emelkedett bérekből pedig egyre kevesebbre futja, hiszen az energiaárak, a gyógyszerárak mind- mind emelkedtek közben, s jószerével minden többe kerül már. Sokan szerettek volna az idén is nyaralni, de közben már itt vannak az iskolakezdés gondjai. Ezzel kapcsolatban a szakszervezeti elnöktől megtudtuk, hogy a felszámolásig volt nyaralója a vállalatnak, de a vonyarcvashegyi nyaralót akkor eladták. A szakszervezeti tagoknak igyekeztek kedvezményes nyaralási lehetőséget keresni, négy családot el is juttattak Keszthelyre, két család pedig a tőserdei nyaralóban tölthette a szabadság egy részét. A beiskolázásról tárgyaltak a cég igazgatójával, aki ha nem is sokat, de némi támogatást megígért, ehhez hozzáadják majd a szakszervezet rendelkezésére álló kicsiny alapot, s így minden kisiskolás gyermek gondjait viselő család kap valamit a vállalattól.

Persze ha nagyobbak lennének a fizetések és több szakszervezeti tag lenne, az osztható szakszervezeti alapok is megnövekednének, de ezek csak távolabbi tervek maradnak. A jelenlegi 240-es létszámból 111 fő a szakszervezeti tagok száma, s ez gyakorlatilag nem növekszik, hiszen ha jönnek is új alkalmazottak, azokat főleg raktári munkákra, segédmunkásoknak alkalmazzák, akik nem számítanak hosszú munkaviszonyra, s bár értesülnek a szakszervezeti tagság előnyeiről, belépni nem szándékoznak.

Hogy a jövő mit tartogat a szombathelyi húsosok számára, az nagy talány. A májusi Európai Unióba lépéssel kapcsolatban a dolgozók körében inkább némi félelem tapasztalható, semmint bizakodás. Arról tudnak, hogy az üzemben készül egy átfogó terv, amely az EU-ba lépéshez szükséges korszerűsítési, átalakítási elképzeléseket tartalmazza. De ezek is mind újabb költségekkel járnak, s kérdés marad, hogy az üzem fennmaradásához elégségesek-e.

Addig viszont mindenki lelkiismeretesen végzi munkáját, hisz már az is nagy szó, ha munka van. A szakszervezet pedig ott segít, ahol tud. Dominics Istvánné például elmondta, hogy a rászorultakat, például a hosszabban betegállományban lévőket a vállalat vezetőségével egyetemben segítik, méghozzá azonnali, gyors támogatásal, amit vásárlási utalványokkal oldanak meg, hisz ezeket azonnal, veszteség nélkül teljes értékben a legszükségesebb dolgok beszerzésére fordíthatják.

Illés Ferenc