Jogos munkavállalói igények

Bérfelzárkózásról húsos szemmel

Elfogadott az MSZOSZ szövetségi tanácsa egy nyilatkozatot a hazai bérek uniós felzárkóztatásának szükségességéről. A szakszervezet vezetői szerint mind a hazai termelékenységi mutatók, mind az egy főre vetített GDP aránya indokolja a bérfelzárkózás felgyorsítását. A húsiparban dolgozók szempontjából különösen fontos ez a kérdés, mert az élelmiszeripari és a hazai átlagbérhez képest is elmaradtak az itt dolgozók keresetei. Az ágazat vállalatainak többségénél az idei évre 6-7 százalékos béremelésben sikerült megállapodni.

Kapuvári József, a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint az idei bérmegállapodások néhány vállalatot kivéve sikeresnek tekinthetők, különösen annak fényében, hogy az ágazat milyen nehéz gazdasági helyzetben van. A versenyszférában dolgozó vállalatoknál ugyanis teljesen más alapokon kell a bérmegállapodásokat megkötni, mint a közszférában dolgozók esetében, ahol a kormány, mint munkaadó jelenik meg. Ám mielőtt az ágazat helyzetét megvizsgálnánk nézzük meg a magyar és az uniós bérhelyzetet.

Kitekintés

Az MSZOSZ és természetesen az élelmiszeripari szakszervezetek szerint is mindenképpen fel kell gyorsítani az uniós bérfelzárkózást, ezt indokolják a hazai termelékenységi mutatók, az egy főre vetített GDP aránya és a jelenlegi bérszínvonal is. Ha az átlagos bérszínvonalat nézzük, kiderül egy OECD felmérésből, hogy a valutaparitást figyelembe véve a magyar bérek az uniós átlag 15 százalékát érik csak el, a vásárlóerőt tekintve pedig a 32,5 százalékát teszik ki. A legrosszabb helyzetűnek tekintett portugál bérek valutaparitáson 2,5 szeresek, míg a vásárlóerőt nézve több mint másfélszeresek, miközben a bérköltséget tekintve Magyarország még a csatlakozó országok átlagát sem éri el. A magyar bérekhez képest rosszabb helyzetben a három balti államon túl csak Szlovákia van. Az Ecostat 2001-re vonatkozó felmérése szerint a magyarországi egy főre jutó GDP az uniós átlag 53 százaléka. Ugyanezen számítás szerint a csatlakozó országok átlagos egy főre jutó GDP-szintje 44,8 százaléka az unió átlagának. A magyarországi termelékenységi adatok még kedvezőbbek a nemzetközi összehasonlításban, mint a GDP számai, hiszen elérik az uniós átlag 62 százalékát. A bérfelzárkózási törekvések mögött mindezek miatt is egy teljesen jogos munkavállalói igény jelenik meg, ami tudatos beavatkozást sürget a jelenlegi belső elosztási arányokba, annak érdekében, hogy a felzárkózás minél gyorsabban és arányosabban menjen végbe. A bérfelzárkózás társadalmi megegyezést és szociális párbeszédet feltételez. Ennek részeként többek között szóba jöhet a minimálbér emelése, az éves bérajánlások és jövedelempolitikai intézkedések megtétele, az adózási feltételek módosítása. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy tarthatatlan a közterhek mai kiemelkedően magas szintje, amely nemcsak a teljesítményarányos béralakulást, de a foglalkoztatás bővítését is gátolja. A kormánynak jelentősen csökkentenie kell az átlagbérek adóterheit, és további adókedvezményekkel kellene segíteni a bérmegállapodásokat.

Elmaradás

Kapuvári József szerint mindezek függvényében kell áttekinteni a húsiparban dolgozók béreit. Sajnos az ágazat még az élelmiszeriparon belül is elmaradott helyzetben van. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint csaknem 130 ezer forint a magyarországi átlagfizetés, legjobban a pénzügyi szektorban, míg legrosszabbul a feldolgozóiparban keresnek. Az élelmiszeriparon belül a húsipar egy gyenge közepes pozícióban van. Például a szeszipar, a cukoripar, a bőripar és a növényolajipar lényegesen jobban fizet, a szesziparban előfordul 300 ezer forintos fizikai dolgozói kereset is. Ezzel szemben a húsiparban a fizikaiak 80-90 ezer, a szellemiek 140 ezer forint körül keresnek, de rendkívül szórt a vállalatok közötti bérszínvonalbeli különbség. Talán két vállalatnál, a Délhús Rt.-nél és a Pick Szeged Rt.-nél érik el a keresetek az országos átlagot, de van olyan vállalat is, mint a Borsi Hús Rt., ahol 63,5 ezer forint a fizikai átlagbér. És mindennél figyelembe kell azt is venni, hogy a fizikai területeken nem nyolcórai munkával keresik meg ezt a pénzt az emberek, hanem az iparág sajátossági miatt ennél bizony többet dolgoznak. Ilyen előzmények után folytatták le az idei bértárgyalásokat, melyeken átlagban 6-7 százalékos növekedést sikerült elérni, a vállalatok átlagosan 3 százalékos kezdő ajánlatával szemben. Mindez azért is lényeges, mert az idei évre vonatkozó kormányzati előrejelzés a fogyasztói árak 5 százalék körüli emelkedésével számolt. A bérkövetelési javaslatokat pedig 5,6-6 százalékos inflációra alapozva volt célszerű megfogalmazni. A szakszervezet célkitűzéseiben az szerepelt, hogy olyan keresetnövekedést szükséges elérni, amely előrelépést jelent a hazai bérek európai uniós felzárkóztatásához. Végül néhány vállalatnál a béremelésen kívül különféle szociális juttatásokban és prémium feltételekben is sikerült megállapodni, de sajnos három vállalat esetében még a mai napig sincs lezárva a bértárgyalás. A Gyulai Hús Rt. és a Zalahús Rt. esetében még nincs megállapodás, a béremelés és az ehhez kapcsolódó mozgóbér és prémium körül folynak az egyeztetések. Sajnos a Falcotrade Rt. esetében még ennél is kedvezőtlenebb a helyzet. A dolgozók között már a sztrájk lehetősége is felvetődött, mert egyszerűen elfogadhatatlan a cég 4 százalékos béremelési ajánlata.

Időhúzás

Gondot jelent a bértárgyalásokon az is, hogy több vállalatnál elhúzzák a megegyezést, és az év eleje helyett esetleg csak április, május körül sikerül megállapodni. Néhány cég vezetője ilyenkor arra hivatkozik, hogy még nem látják pontosan a vállalat adott évi helyzetét, a jövedelmezőséget, a megrendeléseket, ezért húzzák az időt. Az tény, hogy nehéz helyzetben van az egész ágazat, de közgazdaságilag sem fogadható el, hogy késnek a bérmegállapodások. Már csak azért sem, mert az eddigi tapasztalatok szerint ezek az időhúzások egyik esetben sem javították a cégek versenyképességét, piaci pozícióit, vagyis bebizonyosodott, hogy minden esetben jogos volt a szakszervezet béremelést sürgető fellépése.

Kapuvári József szerint azonban arra is oda kell figyelni, hogy miközben a hazai bérek színvonala közismerten alacsony, elfogadhatatlan az a kormányzati törekvés, hogy a következő években a szakszervezeteknek 3 százalék körüli bruttó béremelés elfogadásával kellene hozzájárulniuk a magyar gazdaság stabilizálásához. Ez egyszerűen érthetetlen, és közgazdaságilag sem indokolható, főleg nem az uniós csatlakozásunk tükrében. A versenyszférában a piac határozza meg a keresleti-kínálati kérdéseket, és ez vonatkozik a bérekre is. A kormányzat feladata pedig minden esetben az lehet, hogy a gazdasági környezetet javítsa, ösztönözze a befektetéseket, és kedvező adópolitikával segítse a munkavállalók jövedelmi viszonyainak javulását.