Hanyatlás után fellendülés !?

Feltételezem, hogy e sorok olvasói közül többen figyelemmel kísérték azt az eszmecserét, amelyet Szalai Erzsébet szociológus indított el a mai magyar baloldal helyzetéről a Népszabadságban. Számos jeles értelmiségi polemikus hozzászólása után az ismert szociológus a többi között ezt írja A baloldalról-vitazáró helyett című összefoglaló cikkében: "Írásomban igyekeztem felvillantani a baloldalt ma leginkább foglalkoztató - és legalábbis latensen megosztó - kérdéseket. Jeleztem, hogy sok mindenben nem értünk egyet, de befejezésképpen ki kell emelnem a legfontosabb közös nevezőt. Ez pedig a szakszervezeti mozgalom fontossága és támogatása. (Azzal együtt is, hogy a szakszervezetek ma szerte a világon, így hazánkban is súlyos szerepproblémákkal szembesülnek. Népszabadság, 2002. szeptember 16.)

Tamás Gáspár Miklós filozófus egy városligeti fórumon

Szalai Erzsébet nincs egyedül azzal a nézetével, hogy a baloldalon a szakszervezeti mozgalom a legfontosabb tényező. Hasonlóan vélekedik erről számos, olyan mértékadó baloldali gondolkodó, mint Krausz Tamás történész, Hegyi Gyula publicista, Lengyel László közgazdász és mások. Tamás Gáspár Miklós például így ír A szakszervezeti kérdés a huszonegyedik században című tanulmányában: "A magyarországi szakszervezeti mozgalom feladata nehezebb és fontosabb, mint bármikor… A baloldal a következő periódusban vagy a szakszervezetekben lesz, vagy sehol sem lesz… A valódi szakszervezetek egységének megteremtése, az autonóm munkáspolitika önérzetes vállalása a legfőbb remény a társadalom számára." (Ezredvég, 2002. március) Megtisztelő bizalom és elvárás, egyszersmind gondterhes megbízatás ez a szervezett dolgozók mozgalmának. Az elméletben otthonosan mozgó fentebb idézett szerzők - történelmi ismereteik okán - joggal bíztatják a szakszervezeteket hivatásuk eredményesebb teljesítésére, nagyobb teljesítményre, több elismerést kiváltó szerepvállalásra. Az inspirálók jószándékához és segítőkészségéhez aligha fér kétség, ám az inspiráltak érzik és tudják, hogy az igényeknek rövid távon nem, vagy csak kisebb mértékben, részben képesek eleget tenni. Nem azért, mert a szakszervezeti tagok, az aktivisták, a tisztségviselők nem szeretnének erősebb, tekintélyesebb, több megbecsülésben, nagyobb támogatásban részesülő mozgalommal büszkélkedni, hanem mert nehéz helyzetben vannak, az utóbbi évek kedvezőtlen körülményeinek hatására meggyengültek, működési feltételeik rosszabbodtak. Különösen a versenyszféra szervezeteié. Akik közelebbről ismerik a szakszervezetek belső viszonyait, a problémák okait és összefüggéseit, azok jobban megértik a kínzó pénzhiányt, a túlélésért vívott harc napi gyötrelmeit.

Sajnos, olyan időszakban tárul elénk ez a lehangoló helyzetkép, amikor az új kapitalizmus körülményei között, a rendszerváltásból fakadó ipari struktúraváltás következményei ellensúlyaként, nagyobb szükség lenne a megfelelő érdekérvényesítő erővel rendelkező szakszervezeti mozgalomra, mind eddig bármikor. Szerencse a bajban, hogy a szakszervezet-ellenes jobboldali kormány után jött a munkavállalói érdekképviselet jelentőségét jobban értő balliberális kabinet, amely már a néhány hónap alatt megtett intézkedéseivel is tanúsította: kedvezőbb feltételekre, több örömre számíthatnak a munka világának résztvevői, a szociális partnerség szereplői.

S van még egy fontos tényező, amely a szakszervezetek malmára hajtja a vizet: az Európai Unióhoz való csatlakozás. Feltéve természetesen, ha sikerül kihasználni a kínálkozó lehetőségeket, mindenek előtt a munkavállalói bérek felzárkóztatásában és a foglalkoztatás problémáinak megoldásában. Ha e két kedvezőnek tűnő körülményhez - a hazai kormányváltáshoz és az EU-csatlakozáshoz - társul még a szakszervezetek belső megújulása, a vezető érdekvédők elszántsága a szervezeti szétforgácsoltság felszámolására, akaratuk az összefogásra, az egység megteremtésére, akkor a hanyatlás időszaka után következhetnek a fellendülés évei. Ebben az esetben, a dolgok ilyetén alakulása folytán a magyar szakszervezetek - ahogy azt Szalai Erzsébet, Tamás Gáspár Miklós és még sokan mások szeretnék -, valóban a baloldal centrumává, a globalizáció elleni kritikai mozgalom számottevő tényezőjévé válhatnak.