Szövetségeseink házatáján

Szakértői háttér kell

- Az élelmiszeriparon belül hét szakma különféle gondjaival szembesülnek minden nap. Hogyan tudják összefogni ezt a szerteágazó területet?

- Az ágazatban az elmúlt évtized elején minden szakma önállóságra törekedett, saját szakszervezet alapítására, de mi hamar rájöttünk arra, hogy egyedül gyengék vagyunk.

Egyesíteni kell az anyagi és szellemi erőforrásainkat, hiszen évszázados tapasztalatunk, hogy a szakszervezetek mindig követő magatartási helyzetben dolgoznak. Akár az állami, akár a vállalati döntések meghozatala után kell képviselnünk a tagjaink érdekeit, úgy, hogy a lehető legjobb megoldást találjuk meg. Mindezt felismerve a boripar, a cukoripar, a söripar, a szeszipar, az üdítőipar, a tejipar és az ezekkel foglalkozó tanintézetek összefogva 1993-ban megalakították az ÉDSZ-t, majd csatlakozott hozzánk két dohánygyár, két húsipari vállalat és néhány más alapszervezet. Ezt a szerteágazó területet úgy sikerül összefogni, hogy az iparágak önálló tagozatokként működnek, mindegyiket külön ügyvivő képviseli a szakszervezet vezetésében. Ez a struktúra mintegy 7500 szakszervezeti tagot fog össze és lényegében az ÉDOSZ teljes tagságának a 26-27 százalékát mi adjuk. A tagozati felépítés lehetővé teszi, hogy az operatív döntések meghozatalához az információkat minden területről megkapjuk, tisztában legyünk a helyi gondokkal, tudjuk, hogy mikor és miben kell segíteni.

- Ez a létszám - bár százalékos arányát tekintve jelentős a szövetségen belül - az iparágban foglalkoztatottakhoz képest kevésnek tűnik. Egyetért ezzel?

- Sajnos történelmi tény, hogy meggyengültek Magyarországon a szakszervezetek. A széthullott nagyvállalatok, a privatizáció, a kormányzat szakszervezet ellenessége mind a szervezettség ellen hat. Mintegy 10 év alatt fogyott le az akkori 20 ezres létszámunk a mai szintre, de látni kell, hogy az ágazatban dolgozók létszáma is megfogyatkozott.

Az ÉDSZ működési területén nagyjából 20 ezer a foglalkoztatottak száma, ehhez képest nem olyan rossz a szervezettségünk, de rögtön hozzáteszem, hogy nem vagyunk elégedettek. Kollégáinkkal együtt azon dolgozunk, és ebbe az irányba mutat a tavaly novemberi küldöttgyűlésünk határozata is, hogy mindent meg kell tenni a szakszervezet növekedéséért. Rettentően fontos, sőt talán a legfontosabb a területi munka. El kell jutnunk az 5-10 fős kollektívákhoz is, megszervezve a helyi alapszervezetet, és megnyerve a fiatalokat a mozgalom számára. Ebben a munkában nagyon lényeges a bizalmi, aki az egyetlen kapocs a munkahelyeken. Az eddigieknél lényegesen nagyobb súlyt kell fektetni az oktatásra, arra, hogy mindenki tisztában legyen a törvényes lehetőségekkel, a kollektív szerződések fontosságával, a munkaszerződésekkel stb. Ez egy nagy feladat, amihez viszont elengedhetetlen a szakmák, tagozatok összefogása. Ezt erősíti a küldöttgyűlésünk határozata is, és ugyanezt szeretnénk képviselni az ÉDOSZ munkájában is.

- Néhány nap múlva lesz az ÉDOSZ választmányi ülése. (A lapzárta idején. A szerk.) Szövetségi szinten mit várnak az együttműködéstől?

- Az általunk megkezdett munkát szeretnénk a szövetség szintjére is kiterjeszteni, hiszen az együttműködés csak így fogható szorosabbra. A szövetséget alkotók mindegyike hasonló problémákkal küzd, ez az egész élelmiszeriparra jellemző. Úgy látjuk, és szeretnénk elfogadtatni a többiekkel is, hogy szövetségi szinten is egyesíteni kell az anyagi és szellemi erőinket. A területi munka és az oktatás mellett szeretnénk megerősíteni a jogi és nemzetközi területet is. Olyan szakértői háttér létrehozására van szükség, amely mindig rendelkezésre áll és bármelyik terület gondjait segít megoldani.

Jelenleg többnyire az ÉTOSZ szakembereire támaszkodunk, de úgy látom, hogy az anyagi források megteremthetők a saját szakmai stáb felállításához.

- A dolgozók szempontjából kulcskérdés a bérhelyzet. Önöknél az idei évre mekkora béremelést sikerült elérni?

- Az általános gondok ellenére a szakszervezetünkhöz tartozó iparágak bérhelyzete az országos átlaghoz képest elfogadható, bár korántsem vagyunk elégedettek. A szakágazati átlag 1999. végén 84 691 forint volt, miközben az élelmiszeripari átlag 47 995 forintot mutatott. Az idei évre a helyi sajátosságok figyelembevételével átlagosan 9-15 százalék közötti keresetnövekedést tudtunk elérni, és a cégek 80 százalékánál megkötöttük a megállapodásokat. A cukoriparban például 10 százalékos az átlagos keresetnövekedés, és 1992 óta sikeresen működik a szakágazati bérmegállapodás. A helyi kollektív szerződések a lehetőségekhez képest jól működnek, sőt több iparágban megkezdődtek a szakágazati KSZ előkészületi tárgyalásai is.

- Végezetül nézzünk egy belátható, de nem túl távoli időpontot. Ön személy szerint például 2 év múlva mivel lenne elégedett?

- Egy erős, egységes szakszervezettel, amely megerősített területi jelenléttel rendelkezik. Amennyiben ezt sikerül elérni, az magával hozza a taglétszám növekedését is, valamint az egész magyar szakszervezeti mozgalom megerősödését. Ebben bízom, ezért dolgozunk minden kollégánkkal együtt, és ugyanezt kérem az ÉDOSZ többi szakszervezeti tisztségviselőjétől is.

- Köszönjük a beszélgetést.