1998. VI.évfolyam 6.szám

SZAK-
SZERVEZETI
ÉLET

Vas(i)ember

Szigetvári Mihály rokonszenves ember. Februárban választották meg a Vasi Húsipari Rt. Szakszervezeti Bizottsága elnökének. Ügyvezető elnöke lett ugyanakkor az üzemi tanácsnak is. Vízvezetékszerelő a TMK műhelyben. Megfontolt beszéde, eleganciája alapján akár egyetemi tanár is lehetne. Az is. A munka világának professzora.

Kérdezem tőle, hogy mer-e nyilatkozni a Húsosoknak, mivel hogy Vasból évekig egy nyúlfarknyi hírecskét sem lehetett kapni. Csöndesen mosolyog.

- Szívesen beszélek bármiről, de nem sokat tudok mondani - hárítja el a kérdésbe bujtatott aggodalmat. Aztán elmeséli, hogy a cégvezető nemrégen megtiltotta, hogy nyilatkozzon a megyei lapnak.

- Főnök - hangzott a válasz-, Szigetvári Mihály villanyszerelőnek megtilthatja, hogy a cégről bármit mondjon, de a HDSZ helyi elnökének nem, azt mondok, amit akarok. Ne féljen, hogy kibeszélem a kolbászkészítés titkát.

Manapság ez nem kevés. Bátorságnak is mondható, ami nélkülözhetetlen az érdekvédelemhez. Kell persze ahhoz kompromisszum-készség is. Erre is mond egy történetet a vasi emberünk. Hozzájárult, hogy a cég - nehézségei miatt - később fizessen ki egy járandóságot. „Lekerültem egy időre a toplistáról". Vállalta azt is. A történet persze csak úgy teljes, ha hozzátesszük, hogy előbb kiharcolta azt a bizonyos plusz pénzt, amiről a cégvezetés meg akart feledkezni. Nem engedte. Azután beleegyezett, hogy október 23-dika helyett karácsonykor fizessenek.

Szombathelyen nincs könnyű helyzetben a szakszervezet. A cégnél 1993 óta négyszer volt tulajdonosváltás. Nagy a piacvesztés, visszaesett a termelés. Mindennek egyenes következménye, hogy csökkent a foglalkoztatottság, az idén 250 munkahely szűnt meg. Az átlagbér bruttó 56 ezer forint, minden fillér számít.

A még megmaradt 370 munkavállalóból 224 fő tagja a szakszervezetnek. (A Munkástanácsnak is működik egy kisebb csoportja.)

- Ha a jelenlegi vezetők komolyan gondolják - állítja Szigetvári kolléga - talpraállítható a cég, mert jól képzett szakgárdával rendelkezik, s a múlt sem kopott meg teljesen. A vasi „fővárosban" rengeteg osztrák fordul meg, a minőségi árut keresik, emiatt az ország minden részéről beszállítanak ide, csak kiváló termékekkel lehet piacon maradni.

A szakszervezeti munka a nehézségek ellenére normális mederben folyik. A stabil emberek gyakorlatilag mindannyian szervezettek. A vasiak már felismerték, hogy ha nem lenne érdekvédelem, feledésbe mennének a juttatások és esélyük sem lenne normális bérezésre. Szervezettek és öntudatosak. Magabiztosságukat erősíti az is, hogy a régióban sok új cég telepedik meg, találni munkát. Szigetvári Mihály minden esetre bízik a cég jövőjében. Teszi a dolgát. A többi nem rajta múlik.

H.L.

előző cikk újság tartalomjegyzék következő cikk
rovatban vissza rovat tartalomjegyzék rovatban előre