Langyosan nem lehet harcolni
Sabacz László körül legendák keringenek. Szókimondása, tettekkel párosuló
egyenes beszéde sok nehéz helyzeten segítette át hosszú éveken a pécsi húsüzem
munkavállalóit. Az öreg harcos nem kopott meg nyugdíjazása óta - állapítottam
meg magamban -, amikor a kongresszusi gyülekezetben összeakadtam vele és a
véleményét kérdeztem.
- Szimpatikus volt, ahogy Kapuvári Jóska felidézte a 90 évet, és bevallottuk,
hogy nem tudtunk még eljutni 1936-ig sem, amikor már volt ágazati kollektív
szerződés a szakmában. Ezért nem csak a szakszervezetet okolom, hanem a
társadalmi környezetet is - állapította meg az első lendülettel, s mondta tovább
a
magáét. - Szimpatikus volt nekem az is, amiről Hajdúné Lovász Edit beszélt, de
az nem tetszik, hogy egyesek azt mondják, túlfeszítették a húrt Szekszárdon. Ez
nem igaz. A szakszervezeti érdekvédelem örökös küzdelem, és langyosan nem
lehet harcolni. Szerintem a többi alapszervezetnek, a pécsieknek is,
markánsabban kellett volna kiállni a szekszárdiak mellett. Sajnálom Editet, hogy
a mozgalom nem jutott el odáig, ha van egy bátor aktivistája, akkor a többiek
melléállnak. Miért nem tudtunk egy két órás figyelmeztető sztrájkot csinálni?
Miért nem vagyunk keményebbek? Tíz éve akarunk ágazati kollektív szerződést,
s máig nem értük el, nem is állnak szóba velünk. Ezek a dolgok összefüggnek -
vonta le a következtetést Sabacz László.