HÚSOS 2010. XVIII. évfolyam 3.szám
SZAK-
SZERVEZETI
ÉLET

A szakszervezet dolgozóbarát munkahelyeket akar

- A beharangozott beruházás megítélése az érdekképviselet szempontjából kettős. Egyrészt a cég jövője szempontjából nagy szükség van rá, mivel szeretnénk a 140 éves múlthoz még néhány évtizedet hozzátenni. A versenyképesség növelésének, a talpon maradásnak feltétele a fejlesztés. Másrészt viszont a modern technológia és több telephely összevonása egészen biztos, hogy létszámcsökkenéssel jár. A szakszervezet ezért már jelezte, hogy ha megvan a pénz, s elindul a beruházás tervezése, részt akar venni a dolgozóbarát munkahelyek kialakításában, s annak biztosításában, hogy a feleslegessé váló kollégák tisztességes eljárásban részesüljenek - fejtette ki Golhovics Gábor, a PICK szakszervezeti vezetője a Húsos megkeresésére. Megerősítette: mivel mindez több év múlva következhet be, ma még nem lehet konkrétumokról tudni vagy érdemi lépéseket tenni.

Golhovics Gábor győztes horgász kollégákkal

A közeljövővel kapcsolatban Golhovics Gábor elmondta: a dolgozók egy jelentős részében komoly várakozás övezi a hivatalba lépett új kormány gazdaságpolitikáját. Sokan a nettó bérek növekedését, a természetbeni juttatások adókedvezményének visszaállítását, a hitelek törlesztő-részleteinek csökkentését, a közüzemi díjak mérséklését várják - hamarosan kiderül, ezek közül minek van realitása. Az érdekképviselet szempontjából kardinális kérdés, hogy a kormányzat miként fog viszonyulni a munkaadói és a munkavállalói oldalhoz, döntéseiben inkább a tulajdonosoknak vagy a szakszervezetek által képviselt dolgozóknak fog-e kedvezni.

Golhovics Gábor a 2010-es bérekről azt mondta: a bértárgyalás-sorozat sokszor feszült légkörben zajlott, de értékelése szerint a körülményekhez képest - gazdasági válság, kiskereskedelmi forgalom visszaesése és a munkavállalók elbocsátástól való félelme - a 3,5 százalékos alapbérfejlesztést és az önkéntes pénztári hozzájárulás újbóli folyósítását is eredménynek kell tekinteni. Utóbbi juttatást a vállalatnál a válságra hivatkozva függesztették fel 13 hónapra, most - az időközben bevezetett adó miatt - a korábbinál kevesebb, 4,8 százalékos mértékben jelenik meg a dolgozók számláján. A szociális és jóléti kiadásokra a tavalyival megegyező összeget, 27 millió forintot különít el a vállalat. A dolgozói juttatások mind szakszervezeti, mind üzemi tanácsi szinten a 2009-es összegen maradnak, kivételek itt is azok a természetbeni juttatások - például a beiskolázási segélyt -, amelyek ma már ugyancsak 25 százalékos adó alá esnek. Ennyivel csökken a dolgozók zsebébe jutó juttatás.

S ha már nyár: a vakációkat tekintve június elejére a siófoki szakszervezeti üdülőben 80 százalékos lett a foglaltság, a korábbi évekhez képest a bajai szállás is népszerűbbnek tűnik, a horvátországi Trogírban pedig a nagy érdeklődés miatt plusz apartmant is kellett bérelni, hogy ki tudják elégíteni az igényeket, s ne kelljen senkit sem elutasítani - tájékoztatott Golhovics Gábor.

B. P. L.